Erno Laszlo
 
   
   
  Dr. László Ernő
- A szépség angyala

Az Erno Laszlo bőrápolási
   módszer öt alapelve

A bőr kezelése

 
   

Dr. László Ernő Erdélyben született és Budapesten nőtt fel. Tanulmányait a Magyar Királyi Orvostudományi Egyetem Bőrgyógyászati karán, valamint a berlini Ferenc József Tudományegyetemen végezte. Szakmai sikerei két híres személy kezelésével kezdődtek. A Habsburg család egyik hölgytagja, Stefánia hercegnő olyan komoly aknés bőrproblémákkal küzdött, hogy a tünetek már lelki problémákhoz vezettek. Dr. László egy olyan készítményt fejlesztett ki, amely nemcsak javított a páciens állapotán, hanem a bőrön létrehozott egy színezett filmréteget, elfedve ezzel a problémás területet. Nem sokkal ezt követően a kor egyik leghíresebb fiatal magyar színésznője, Gombaszögi Frida karrierje csúcsán balesetet szenvedett. Dr. László egy olyan krémet készített a részére, amely meggyógyította, és egyben el is rejtette az arcán levő hegeket, és így lehetővé tette karrierjének folytatását.

Ettől kezdve Dr. László neve a csodatevő ”szépség angyalaként” vált ismertté a városban, és hamarosan egy folyamatosan bővülő, leginkább arisztokratákból álló pácienskörre tett szert. 1927-ben nyitotta meg első Intézetét Budapesten, a Szervita téren. A háború elől 1939-ben Amerikába emigrált, ahol a hollywoodi filmipar sztárjainak kezelésében és bőrápolásában vett részt. Nem sokkal később megnyitotta világhírű intézetét a New York-i Fith Avenue-n, mely a gazdag, híres és hatalommal rendelkező társadalmi réteg szimbólumává vált. Vendégei között volt a Windsori Hercegnő, Greta Garbo, Hubert de Givenchy, Audrey Hepburn, Mrs. J. F. Kennedy, Truman Capote, Marilyn Monroe. A még ma is élő hírességek listáján ott van Barbra Streisand, Diane Keaton, Yoko Ono, Madonna, Woody Allen, Sting, Val Kilmer és még sokan mások. A számos tulajdonostárssal közösen alapított ERNO LASZLO cég az 1960-as években indult el világhódító diadalútjára, és elfoglalta kiemelkedő helyét az igényes bőrgyógyászati bőrápolás körében.

Ezek a csodálatos hagyománnyal rendelkező, igazi világhírt elért magyar származású kozmetikumok több mint 60 év után visszatértek Magyarországra, hogy elérhetővé váljanak a professzionális, igényes bőrápolás hívei számára.



 
       
   
  ERNO LASZLO kozmetikumok kizárólag a Váci utcában, a WestEndben, a MOM
Parkban és a Mammut II-ben levő Douglas Parfümériákban kaphatók!

Vissza  |   Vissza a főoldalra